Termékek Menü

Shaashii - Ha kell egy kis plusz íz

A 2010-es év körül úgy tűnt, megült egy kicsit a vízipipapiac, ami az újdonságokat illeti, azonban a tavalyi évben, a pipabarátok nagy örömére, újra összedugták a fejüket a gyártók, és olyan újdonságokkal örvendeztettek meg minket, mint például az Ice Bazooka, a Starbuzz-féle elektromos vízipipa, vagy a Shaashii instant vízipipa por. Utóbbiról olvashattok bővebben az alábbiakban.

Shaashii logo Thai írásjellel

Története

A Shaashii (ejtsd: Sahsi) a német Aladin cég találmánya, mely egy Thaiföldre tartó repülőút alkalmából pattant ki a készítők fejéből, arra tapasztalatra alapozva, hogy ha valami aromás kerül a pipa víztartályába, az megváltoztathatja a füst ízét. A Shaashii porok dobozán, központi helyen lévő thai írásjel, melynek jelentése ’utazó’, utal az ötlet megszületésére, míg a címkén lévő térkép és szó ötletes módon kapcsolódik az adott ízesítésre. 

Az Ice, azaz jég fantázianévre hallgató mentolos-rágós ízesítésű poron például az Inuit feliratot kapta, amely egy eszkimó nyelvcsaládra utal. Színe pedig a fagyott óceánra emlékeztető türkizkék.

Ízesebb füst, vadító szín

Használata pofon egyszerű. Csupán annyi a dolgunk, hogy 1-2 kanálnyi port a vízipipa vizébe tegyünk, összerázzuk, és már jöhet is az íz kavalkád. Az adagolás meghatározza az íz dominanciáját. Egy liter vízhez 2 teáskanálnyi port ajánlanak, de ezzel bátran lehet kísérletezni, hiszen az se jó, ha teljesen elnyomja a dohány ízét. A Shaashii másik előnyét pedig az átlátszó tartályú pipával rendelkezők élvezhetik igazán, hiszen azon túl, hogy kellemes mellékízt ad a tömésünkhöz vadító színűre varázsolja vizünket. 

A kék shaashii por erős mentolos rágó ízzel örvendeztet meg minketAlkalmam nyílt alaposabb vizsgálat alá vetni az Ice ízesítésű port, és - bár nem fűztem eleinte sok reményt a termékhez - kellemes csalódás ért. A dobozt kibontva először arra lettem figyelmes, hogy az illata nagyon erős mentolos rágóhoz hasonlít. Félelmem azonban, hogy rágó ízt varázsol minden töméshez szerencsére nem igazolódott be. Szőlős dohány mellé nagyon is kellemes mellékízt varázsolt. 

Aztán gondoltam egy merészet és megtömtem mentás dohánnyal a pipát, az Ice Shaashii por mellé a tartályba dobtam pár jégkockát és a csövemre csatlakoztattam egy Ice Bazooka-t. Ez a kombináció meg egyenesen az északi sarkra repített. :D Mindenkinek ajánlom kipróbálásra, hatalmas élmény!

Kiszerelés

Shaashii ízek választékaA Shaashii jelenleg 8 ízben kapható. Válogathatunk többek között kólás, citromos és narancsos ízek közül is, melyek sokfajta dohánnyal alkotnak remek párosítást. A megvásárolt tégely 120 gramm port tartalmaz, mely a javasolt adagolásnak megfelelően 20 liter vízhez elegendő. Itt megjegyezném, hogy a saját másfél literes tartályú pipámba bőven elégnek ítéltem másfél kanálnyit is a megfelelő íz hatáshoz, ami ráadásul takarékosabb is.
Az ára elsőre kicsit húzósnak tűnhet, egy doboz jelenleg 3900 Ft körül kóstál, azonban ahogy említettem, ízlés szerinti adagolással, 20-30 tömésre is elegendő lehet a por

Minden olyan pipásnak bátor szívvel tudom ajánlani, aki szeretne egy kis extra élményt adni a pipázáshoz, és nem sajnál egy kis plusz költséget, hogy az ízeken keresztül beutazhassa a világot.

Képek: sheesha24.de, premium-hookahs.nl, kék por: saját fotó

Tartalomhoz tartozó címkék: ujdonsagok trukkok